József Attila u. 55.

Hrsz. 2242.

Helyi védett épület.

Balatonalmádi egyik legszebb régi épülete a Keszler-villa. Egykor a Gróf Bethlen István utca, ma a 71-es út belvárosi szakaszán, a József Attila út 55. szám alatt található, a kert vadon benőve, a ház elhagyatva, üresen, tárva-nyitva áll. Gyönyörű, vakolatlan vöröskő falai mégis egészen különleges hangulatot sugároznak.

A Keszler család eredetileg Keszthelyről származik: a XIX. század elején Keszler György és Láng Erzsébet fiaként látta meg a napvilágot id. Keszler Gyula (1844-1916). Elemi és gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen végezte. Polgári iskolai tanári képesítését matematika és természettudományi szakon szerezte meg. 1872-ben meghívás nyomán került Tapolcára a polgári fiúiskolába. Itt tanított 1910-ig. Valóságos polihisztor volt. Mint méhész, saját konstrukciójú kaptárt gyártott és forgalmazott. Szőlőtulajdonosként jól használható “szőlőojtó” gépet talált fel és szabadalmaztatott. A Balatonvidéki Filoxéra Ellen Védekező Egyesület főtitkára és telephelyének létrehozója volt. Irányító szerepe volt a balatonvidéki szőlők újratelepítésében.

Felesége Pruska Vilma, három fiúgyermekük született: Keszler Aladár (1875) híres építőmester, aki többek között a Tapolcai tavasbarlangba vezető lépcső-lejáratot építette, Keszler Gyula (1876) MÁV hivatalnok, és Keszler Zoltán (1881) tanító, a Tapolcai újság főszerkesztője, a „Badacsonyi Rézkénpor” – a lisztharmat és peronszpóra elleni – permetezőszer feltalálója.

A középső testvérre visszatérve: Keszler Gyula a vasúti tisztképzőt 1897. május 29-én végezte el. A XX. század legelső évtizedeiben Nyugat-Magyarország számos kisebb-nagyobb városában forgalmi kirendeltségek vezetője, állomásfőnök, így többek között Veszprémben.

Keszler Gyula felesége: Zsoldos Matild 1877-ben született. Róla a „Zalamegye” társadalmi, közművelődési és gazdasági hetilap 1897. január 3-i számában olvashatjuk a következőket a sümegi daloskör 1896 szilveszter esti rendezvényéről: „Szilveszterest Sümeghen” …az estének egyik kedves meglepetése következett. Zsoldos Matild (Kis-Czell) a magyar népdal irodalom néhány gyöngyét játszta finom müanszirozással. A szivhez szóló dalokkal nem tudott betelni a közönség s kétszer is megujrázta… „

Matild 1950-ben özvegyi jogon örökölte az almádi Keszler villát, vélhetően ekkortájt hunyt el férje. Gyermekeik: Keszler Magdolna (1911) és Keszler Irén (?) nyomán később unokáik örökölték a villát az 1970-es, 80-as években.

Legvégül 2018 februárjában egy győri illetőségű társasház építő cég vette meg az ingatlant, akik a telek hátsó részére terveznek négyemeletes, 19 lakásos társasházat építeni.

Szerencsére az Almádi Önkormányzat 2013 februárjában – számos egyéb épülettel egyidőben – helyi védelem alá helyeze a régi villát, így az elvileg nem bontható el. Más kérdés, hogy az interneten elérhető látványtervek alapján magát a villát szinte teljesen elnyomná a stílusidegen modern lakóépület és az utcafront felől tervezett autóparkoló.

Csak remélni lehet, hogy a Keszler-villa a közeljövőben ismét eredeti fényében, szépen felújítva, rendezett kerttel, társasház-mentesen hirdeti majd az almádi villák régmúlt szépségét.

Források:

– Hungaricana közgyűjteményi portál

– Tapolcai Életrajzi Lexikon